Értékesebb élelmiszerek a piacokon

Június 13-án, csütörtökön  a szabadkai Szabadegyetemen előadást szerveztek “Értékesebb élelmiszerek a piacokon” címmel. Az előadás keretében bemutatásra került a Szavatoltan hazai – Szerbiai piacok elnevezésű projekt, amely elsősorban azoknak a mezőgazdasági kistermelőknek szól, akik saját termékeiket árusítják a piacokon. A Szavatoltan hazai – Szerbiai piacok projektről és a termelői piacokon árusító kistermelők tanúsításáról Savo Duvnjak, a Szerbiai Piacok Egyesületének ügyvezető igazgatója tartott beszámolót, az organikus termelésről pedig Nenad Novaković agronómus, az Organic Control System szervezet igazgatója beszélt. Az Organic Control System olyan szervezet, amely a bio termékek és a földrajzi eredetmegjelölést viselő élemiszerek ellenőrzésével és tanúsításával foglalkozik.

Az előadást követő beszélgetés során a résztvevők egyetértettek abban, hogy a tanúsítás azon termelők számára különösen fontos, akik a piacokon értékesebb élelmiszereket kínálnak a vásárlóknak, legyen szó organikus vagy földrajzi eredetmegjelölést viselő termékekről, illetve ellenőrzött hagyományos módszerekkel termelő gazdaságokból származó friss gyümölcsről és zöldségfélékről. Az is megállapítást nyert, hogy a termelői piacoknak a kínálat tekintetében is alkalmazkodniuk kell a vásárlók igényeihez és elvárásaihoz, ezzel szavatolva megmaradásukat a kereskedelem más formái által diktált mind kiélezettebb konkurrencia közepette. Egyes mezőgazdasági termelők kiemelték, hogy a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásban nagy hasznát vennék a szakmai segítségnek, és – többek között – a képzés különböző formáinak.

Az előadást a szabadkai Tržnica Rt. és a Szabadkai Piacok KKV szervezte a Szerbiai Piacok Egyesületével és a Terra’s Egyesülettel együttműködésben.